Dr. Páll István

Belgyógyász, Endokrinológus, Diabetológus szakorvos

Munkaköréből adódóan elsősorban diabetológiai betegek ellátásában vesz részt. Ezen belül is döntően inzulinnal kezelt, illetve inzulinpumpával élő betegek járó- és fekvőbeteg gondozása tartozik feladatai közé, melyet több munkahelyen (Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Gastroenterológiai osztály, Szent Kristóf Szakrendelő Diabetológiai Szakrendelés) végez.

Tudomáynos érdeklődése elsősorban az inzulinkezelés optimalizálása, a hypogylcaemia okozta szövődméynek kivédése és kezelése irányában kiemelkedő. Országos szinten is jelentős, több mint 30 fő, 1-es típusú, pumpával kezelt cukorbeteget gondoz. Munkájának alapelve, hogy a betegek dokumentációjának pontos vezetése elengedhetetlen a viziteken észlelt problémák megoldásában. Ennek segítségével a későbbiekben saját gondozásában részt vevő betegek és a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinikáján valamint a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belklinikáján gondozott betegek adatainak retrospektív analízisét tervezi, így pontosabb képet kaphat az egyes gyógyszeres módosítások hatásairól illetve a betegegyüttműködést elősegítő edukációs eszközök hatékonyságáról.

Fő kutatási területe ugyanakkor a hypoglycaemia okozta ritmuszavarok vizsgálata. Jelenleg is folyó kutatásának témája a cukorbetegekben colonoscopiát megelőzően szükséges előkészítés hatására esetlegesen kialakuló ritmuszavarok vizsgálata, azok összefüggése a vércukorszint ingadozásokkal. Ezen kutatáson belül öszehasonlítják az altatásban és az éberen végzett colonoscopia hatását is a vércukorszint ingadozásra illetve az ezekkel összefüggésben jelentklező ritmuszavarokra.

Mindemellett korábban orvosi esettanulmányt közölt a Chusing szindróma miatt mellékvese adenoma eltávolításon átesett 2-es típusú  cukorbeteg kezelése során észlelt therapiás kihívásokról és a felnőttkori transzszexualizmus kezeléséről. Aktív résztvevője a Magyar Diabetes Társaság éves gyűléseinek.

 

Dr. Páll István 1978. szeptember 08-án született Szovátán. Általános orvosi diplomáját a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Általános Orvosi Karán szerezte 2004-ben. Ezt követően a Semmelweis Egyetem képzésében belgyógyászat (2011), illetve endokrinológia (2015) szakvizsgát szerzett, miközben 2014-ben a diabetológia licenc minősítést is megszerezte. 2015. szeptember 01-től PhD hallgató a Semmelweis Egyetemen.

Munkaköréből adódóan elsősorban diabetológiai betegek ellátásában vesz részt. Ezen belül is döntően inzulinnal kezelt, illetve inzulinpumpával élő betegek járó- és fekvőbeteg gondozása tartozik feladatai közé, melyet több munkahelyen (Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Gastroenterológiai osztály, Szent Kristóf Szakrendelő Diabetológiai Szakrendelés) végez.

Tudomáynos érdeklődése elsősorban az inzulinkezelés optimalizálása, a hypogylcaemia okozta szövődméynek kivédése és kezelése irányában kiemelkedő. Országos szinten is jelentős, több mint 30 fő, 1-es típusú, pumpával kezelt cukorbeteget gondoz. Munkájának alapelve, hogy a betegek dokumentációjának pontos vezetése elengedhetetlen a viziteken észlelt problémák megoldásában. Ennek segítségével a későbbiekben saját gondozásában részt vevő betegek és a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinikáján valamint a Szegedi Tudományegyetem I. sz. Belklinikáján gondozott betegek adatainak retrospektív analízisét tervezi, így pontosabb képet kaphat az egyes gyógyszeres módosítások hatásairól illetve a betegegyüttműködést elősegítő edukációs eszközök hatékonyságáról.

Fő kutatási területe ugyanakkor a hypoglycaemia okozta ritmuszavarok vizsgálata. Jelenleg is folyó kutatásának témája a cukorbetegekben colonoscopiát megelőzően szükséges előkészítés hatására esetlegesen kialakuló ritmuszavarok vizsgálata, azok összefüggése a vércukorszint ingadozásokkal. Ezen kutatáson belül öszehasonlítják az altatásban és az éberen végzett colonoscopia hatását is a vércukorszint ingadozásra illetve az ezekkel összefüggésben jelentklező ritmuszavarokra.

Mindemellett korábban orvosi esettanulmányt közölt a Chusing szindróma miatt mellékvese adenoma eltávolításon átesett 2-es típusú  cukorbeteg kezelése során észlelt therapiás kihívásokról és a felnőttkori transzszexualizmus kezeléséről. Aktív résztvevője a Magyar Diabetes Társaság éves gyűléseinek.

Dr. Páll István rendelési ideje: Csütörtök 17:00-19:00